A tegnapi nap végül úgy alakult, hogy nem mentem/mentünk el futni, helyette kimentünk a kosárpályára dobálni kicsit. Nagyon fülledt volt az idő, meleg, párás, nem volt kellemes, de egy fél órát így is mozogtunk.
Kosarazás közben a sok hirtelen megállás, lefékezés miatt a comb és a fenék izmai is megfeszülnek, könnyen lehet izomláz a vége. Kb. 20 éve jártam fallabdázni, az a sport nagyon durván igénybe veszi a fenti izmokat, de mellette viszont nagyon élvezetes.
Hiányzott a futás, ezért abból is tettünk bele, körbefutottuk a kosárpályát, a parkot. Azt éreztem, hogy könnyebben mozgok, mint egy héttel ezelőtt. Amikor ezt ki is mondtam: “úgy érzem, jobban megy”, ezt a választ kaptam: “Még csak egy perce indultunk!” Igaz. Lehet, hogy annyira szeretném már látni és érezni az eredményeket, hogy folyton, az első mozdulatnál már látni és érezni vélem őket.
Úgy megizzadtam, mintha több órát töltöttem volna kint, de nagyon jól esett. Volt ott még egy család rajtunk kívül, az apa és a fia fociztak, anyuka ült egy padon. Mi labdáztunk, rohangáltunk, futottunk, közben azon gondolkodtam, hogy motiváljuk-e vajon őt, de nem tettük, akkor legalábbis nem. Nem állt fel a padról, hogy beálljon focizni. Sajnáltam. Valószínűleg azért, mert én már ilyen rövid idő elteltével is érzem, hogy mennyire szükségem van a mozgásra, és haragszom magamra, hogy csak most álltam neki. Hagytam, hogy az évek elmenjenek, én pedig csak tunyultam.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: